Igazságszolgáltatásunk legfelső vezetésének alkalmatlansága folytán törvénytelen joggyakorlat alakult ki a büntetőjogi bíráskodásban. A váderedményesség fokozása érdekében, különösen az ügyészség számára jelentős ügyekben, speciálisan médiabíráskodás áldozatává vált vádlottak esetében elvárás a bírókkal szemben, hogy együttműködve az ügyészséggel, fogadják el a vádlott bűnösségének bizonyításaként azt az érvelést, amit a vádló feltálal. Így koncepciós perben ítélik el a vádlottat aki lehet akár ártatlan, akár bűnös, de az ítélet indoklásában előadott érvénytelen bizonyításból ez már semmiképp sem derül ki.
Ügyenben nem folyt médiabíráskodás, mégis hasonló eljárás fenyeget. Tudni se akar rólam az elfogult média, mert nem szimpatikus nekik a véleményem, mert a hitvány Renner Erika, aki lúgos orvos ügyben csak kisírta a kártérítését, és a médiabíráskodásban meghurcolt Bene Krisztián elítélését, s beavatkozásom következtében, most mindent elveszthet, nevetségessé téve az őt támogató médiaszemélyiségeket.
Csiha Gábor ügyész alezredest azért vontam felelősségre, mert a lúgos orvos ügyben félrevezette a bíróságot. A vádlott bűnösségének bizonyítását a sértett által támadójának tulajdonított ismeretekre hivatkozva a lehetséges elkövetők körét három főre szűkítve próbálta bizonyítani. Azonban a támadónak tulajdonított ismereteknek bárki birtokába kerülhetett, így azok nem alkalmasak a lehetséges elkövetők körének szűkítésére. Pedig a három lehetőségből kettőt a támadó kék szeme alapján kizárva ennek alapján már csont nélkül következne Bene Krisztián bűnössége. Ezt az érvénytelen bizonyítást szerettem volna visszavonatni az ügyésszel, ha kicsit kellemetlen is ez így - némileg utólagosan. Az inkompetens ügyész engem nevezett inkompetensnek. Laikusnak laikus vagyok, de azért azt megfontolhatta volna, hogy kettőnk közül ki az igazi inkompetens. Valójában nem voltam annyira dühös, mint amilyennek mutattam magam, mert értettem, szerencsétlen hülye alezredes kínos helyzetét, de annyiban hagyni nem akartam. Mivel logikus érveim nem találtak meghallgatásra, másként próbálkoztam.
Nagyon durván kezdtem felelősségre vonni, szóban is, írásban is. Azt írtam neki, hogy "Szétrúgom a"... - a pulikutya-bántalmazós anekdotára utalva hozzátettem - "de előbb cukrot kap, hogy tudjam, hova kell rúgni." - Ez sértő volt. Az ügyész megbántódhatott, s ezért vádolhatott meg hamisan azt állítva, hogy telefonbeszélgetésünk végén életveszélyesen megfenyegette, miszerint "Készüljön fel rá, hogy kinyírom!". Ezzel valóban megvalósítottam volna a terrorcselekménnyel való fenyegetést, de ilyet nem mondtam, s más életveszélyes fenyegetést sem alkalmaztam. Meggyanúsításomkor talán helyes lett volna a beszélgetésről készült felvételt követelnem, ám biztos voltam benne, hogy ha egyszer hamisan mer vádolni a sértett ügyész, akkor ilyen felvétel nem létezhet, így csak ezt tettem szóvá. Azóta az ügyészség be is ismerte, hogy nincs ilyen felvétel, ám az ügyészség és a bíróság visszaéléseiről szóló írásaim igazságszolgáltatásunk ostoba felső vezetőit - a legfőbb ügyészt, a Kúria két elnökét, és másokat - durván kritizáló fordulatai alapján kívánja bizonyítani, hogy aki Darák Pétert ostobának tartja, attól az is kitellik, hogy életveszélyesen megfenyegessen egy ügyészt.